3.rész

Éreztem ahogyan a nap sugarai cirógatták arcom.Egy újabb reggel.Kiváncsi vagyok ma mivel rontja el az élet azt a pici jó kedvet ami belém szorult.Felvettem szemüvegem és szokásosan a konyhába siettem.A ház kongott az ürességtől,csak egy cetli hevert árván a konyha asztalon.

"Elmentünk Dórival vásárolni,nem tudom mikor érünk haza.Csináltam reggelit edd meg.
Anya."

Neki láttam a reggelim elfogyasztásának amit hamar sikerült teljesítenem.Mivel tegnap Viki megfűzte az agyam,hogy menjek el vele és a többiekkel az állatkertbe így készülni kezdtem.Egy virágos szoknyát és egy fekete trikót húztam magamra.A hajam alját kicsit begöndörítettem,azután pedig szokásosan sminkeltem.Egy óra alatt készültem el majd nagy kapkodások árán sikerült elindulnom.A buszon mint mindig hatalmas tömeg volt és borzasztó izzadság szag.Szerencsére gyorsan közlekedett a jármű,így alig tíz perc alatt már az állatkert kapuja felé igyekeztem.Rögtön felismertem barátaim mivel egy csoportban álltak.Azonnal kiszúrtam a három,számomra ismeretlen lányt.
-Sziasztok!-köszöntem kedvesen,bár Bence láttán egyre csak fokozódott bennem a düh.
-Szia.-ugrott a nyakamba Viki.
-Tegnap nem tudtam bemutatkozni,Ya Ou vagyok.-nyújtotta kezét a kreol bőrű szépfiú.
-Én pedig Sziki.-mutatkozott be az idősebb tag is.Mindezek mellett bemutatták a barátnőjüket is Fannit és Zsófit.Bencére néztem kíváncsian,hogy megtudjam ki is a mellette álldogáló,ránézésre undok lány.
-Ő a barátnőm,Barbi.-mutatta be nekem miközben vakargatta tarkóját.
-Nem is tudtam,hogy kapcsolatod van.Legalább őt ne hagyd el egy szó nélkül.-tanácsoltam neki cinikusan.-Mellesleg Liz vagyok.-árultam el a nevem az értetlen fejet vágó lánynak.Megvettük a jegyeket és besétáltunk a kapukon.
-Szerintem mindenki menjen akivel akar.Én Olivérrel megyek.-húzta magával a szőke srácot akivel pillanatok alatt tűnt el.
-Én is szeretlek.-kiáltottam utána,hisz magamra hagyott.
-Azthiszem én egyedül megyek.-fordultam a többiek felé.Percek alatt szakadt szét baráti társaságunk,mert mindenki elindult a párjával a neki tetsző irányba.Én a Japán Kerthez akartam menni hisz azzal a hellyel kapcsolatban rengeteg szép emléket őrzök.Leültem a  földre a kis folyóval szemben,és felidéztem a múltat.Emlékszem Bence hozott először el ide.Az a nap egyszerűen tökéletes volt.Az említett fiú ült le mellém és ő is a semmibe meresztette tekintetét.
-Emlékszem,hogy nem akartál tovább menni így a vállamra kellett kapnom téged,hogy tovább állhassunk.-nevetett magában.
-Akkor még minden jó volt.-suttogtam.
-Most is lehet így.-fogta meg azt a kezem ami eddig a combomon pihent.
-Bence,már semmi sem lesz ugyanaz.-néztem sötét szemeibe miközben lehámoztam magamról kezét.Feltápászkodtam a földről és indulni készültem.
-Ha igazán akarnád lehetne.-kiabált utánam mire megtorpantam.
-Lehet az a baj,hogy nem akarom.-fordultam vissza és vágtam fejéhez mondatom.Láttam arcán,hogy megérintette az amit mondtam.Még percekig néztük egymást,amit Barbi szakított meg azzal,hogy Bence nyakába ugrott.A jelenet láttán megcsóváltam a fejem és tovább álltam.Akaratlanul is folyni kezdtek könnyeim.Céltalanul bolyongtam a sok állat között.Egyszerűen most semmi nem foglalt le.
-Minden oké?-állított meg Fanni mikor elhaladtam mellettük.Sírva ráztam meg a fejem mire megölelt.Igaz nem ismerem de jól esett a gesztusa.
-Megnyugodtál?-kédezte miután végre elengedtem.
-Igen.-szipogtam.-Sajnálom,hogy feltartottalak titeket.-néztem rájuk.
-Ne viccelj már.Nem szeretem ha valaki akit ismerek sír.-simogatta meg karom Fanni.Felajánlották,hogy tartsak velük de nem akartam zavarni így kedvesen visszautasítottam a lehetőséget.Elbúcsúztam tőlük és egy padot kerestem ahol kifújhattam a levegőt.Magyarul megpihenhettem.Egy játszótér mellett találtam üres ülőhelyet így oda telepedtem le.Telefonom elő vettem és a Bencével közös képeinket nézegettem addig amíg egy kisfiú elém nem állt és húzott magával játszani.Nem ellenkeztem,megfogtam a kis kezét és utána mentem.Hintáztunk,csúszdáztunk,mászókáztunk,mindent amire lehetőségünk volt.Mindeközben az anyja mosolyogva figyelt minket.Imádom a gyerekeket.Ez az ismeretlen kisfiú máris szebbé tette a napom.Elfeledtette velem a problémáim,azzal az angyali nevetésével.Elbúcsúztam tőle és az anyukájától mert hazaindultak.Szépen,lassan elindultam a bejárat felé hiszen ott találkozunk a többiekkel.Már mindenki ott volt és valamiről nagyon jó kedvűen beszélgettek.Viki amint meglátott idegesen förmedt rám.
-Hol a francba voltál?Már egy órája várunk rád.
-Először is nyugodj meg.Másodszor nem néztem az időt mert az egyik kisfiúval eljátszottam az időt.Sajnálom.-magyarázkodtam.Barátnőm sértődötten fordult Olivérhez majd elindult a kijárat felé.Én is ezt terveztem,de a kő amiben elestem megakadályozott.

2.rész

Az ében fekete hajú srác nem válaszolt csak lehajtotta fejét kérdésem hallatán.Tudtam,hogy ő az.Ide nem kellettek szavak.Sietve tüntem el a helyszínről,de nem sokáig jutottam ugyanis a sírás ami készült kitörni belőlem meggátolt.Leültem egy régi,kopott padra ahol kezeimbe temettem arcom.Egy érintést éreztem meg vállamon,így felvezettem tekintetem a kéz tulajdonosára.Amint megláttam ki is ő azonnal lelöktem kezét magamról.
-Beszéljük meg.-suttogta.
-Bence ezen mit beszélsz meg? Te hagytál ott egy szó nélkül.Elhitetted velem,hogy fontos vagyok neked.-kiabáltam miközben rendíthetetlenül sírtam.
-Fontos vagy nekem.-nem nézett szemeimbe,a földet pásztázta.
-Akkor aki fontos nekünk azt elhagyjuk egy szó nélkül és még utána se keressük,had szenvedjen.Igen szerintem is.Tudod min mentem keresztül ebben az egy évben?-kérdeztem mire halkan egy "nem"-et suttogot el.-Napokig nem ettem,rengeteget sírtam.Miattad.Érted,miattad!
-Én nem akartam,hogy így legyen de nem voltam képes elbúcsúzni tőled.-nézett mostmár szemeimbe.
-Inkább búcsúzz el és azért sírjak mint azért,hogy magyarázat nélkül kilépj az életemből.-mondtam végszóként és futva indultam házunk felé.Nem akartam mást csak a szobámban sírni.Egyedül akartam lenni.Egyedül a sötétben.Ahol senki sem lát.

*Bence szemszöge*

Miután Liz elment legszívesebben utána mentem volna,hogy megmagyarázhassak neki mindent.Igaza volt mindenben.Sóhajtottam egyet miközben leültem arra a padra amin az imént még,Liz ült.
-Minden rendben?-foglalt helyett mellettem Ya Ou.Akármennyire is nem akartam de ez az ártatlan kérdés is fokozta idegességem.
-Szerinted úgy néz ki,hogy minden rendben?-förmedtem rá,majd sétálni kezdtem céltalanul.Egyedül kell lennem és gondolkoznom,igen,erre van most szükségem.

*Liz szemszöge*

Amint beléptem házunk ajtaján szobámba rohantam.Sírva dőltem le az ágyamra és csak az imént történtek jártak a fejemben.A felbukkanásával mindent újra felkavar,nem akarom ugyanazt átélni mint ebben az egy évben.Zokogásomnak köszönhetően mély álomba merültem.Egy órát sikerült aludnom ami hatására nyugodtabbnak éreztem magam.Mikor a tükörbe néztem egy gyenge,szétszórt lány nézett vissza rám.Letöröltem arcomról a lefolyt sminket s megigazítottam hajam.A konyhában teát töltöttem amikor egy roppant ismerős hang ütötte meg fülem.Lassú léptekkel közelítettem meg a helyiséget,ahol megpillantottam Bencét és anyukámat ahogyan halál nyugodtan beszélgetnek.
-Mit keresel itt?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Veled szeretnék beszélni.-állt fel a kanapéról.
-Én meg nem szeretnék.-válaszoltam cinikusan.
-Kicsim,hallgassd meg.Legalább tisztáz mindent.-szólt közbe anyukám.Vegülis igaza van.Végre megtudom mivel érdemeltem ki azt,hogy magamra hagyott.Elindultam a szobám felé ő pedig követett.Helyet foglaltunk mindketten ágyamon és kíváncsi tekintettel meredtem Bencére.
-Hallgatlak.
-Szóval már régóta terveztem azt az utat Londonba.A megtakarított pénzemből
repülőjegyet vettem.Most azért vagyok itt mert ezzel a három sráccal zenekart alapítottunk és indulni szeretnénk valamelyik tehetségkutatón. Azért nem búcsúztam el tőled,mert iszonyúan fájt volna elmennem.Így is nehéz volt.Tudom ez nem mentség,de ha vissza tekerhetném az időt mindent másképp tennék.Hiányzol te,a barátságod,a szereteted.Szeretném ha minden olyan lenne mint régen.-fejezte be monológját.
-Én is,de még mennyire.-suttogtam.
-Megbocsájtasz?-nézett rám.
-Bence,ez nem megy egyről a kettőre.Időre van szükségem.
-Megértem.-hagyta el egy kisebb sóhaj a száját.
-Az lenne a legjobb,ha most elmennél.-nyitottam ki szobám ajtaját amin pillanatok alatt távozott.Gyorsan kaptam telefonomhoz és tárcsáztam barátnőm számát.
-Szia Viki.Gyere át,szükségem van rád.-támadtam le azonnal.
-Öt perc és ott vagyok.-bontotta a vonalat.Ezért szeretem őt annyira.Bármikor számíthatok rá.Talán hamarabb,mint azt ígérte,termett nálam.Össze szedtünk a konyhából pár darab táblacsokit és a szobámba siettünk ahol hanyatt fekve beszélgettünk.Mindent elmondtam neki ami ma történt.
-Szóval ez az a Bence.Liz,ha én ezt tudom nem hívom oda.
-Ez nem a te hibád.Mellesleg ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.
-És most mi lesz?-kérdezte egy idő után.
-Na látod,ez a jó kérdés.-fújtam ki a bennem maradt levegőt,miközben homlokomra tettem kezem.Viki nem sokkal később hazament,én pedig lezuhanyoztam és ágyba bújtam.A mai kicsit sem jó nap.

1.rész

Úgy emlékszem arra a napra mintha tegnap történt volna.

*Éppen Bencéhez siettem,mert megbeszéltük,hogy elmegyünk billiárdozni.Kopogtam házuk ajtaján,ami nem sokkal később ki is nyílt.A fiú anyukája,Margit nézett rám döbbent arccal.
-Csókolom!Bencéhez jöttem.-tudattam vele ott létem okát.
-Nincs itthon.-válaszolta komoran.
-De,megbeszéltük,hogy találkozunk.
-Figyelj,Bence ma el utazott Londonba és nem mondott semmi konkrétat arról,hogy mikor jön vissza.-a mondat hallatán egy enyhe sokk ért.Csak álltam és bámultam magam elé.-Ne haragudj,de most mennem kell.Szia.-csukta rám az ajtót.*

Ahogy lezártam vissza emlékezésem egy forró könnycsepp folyt végig arcomon,amit egyre több követett.Mindössze egy év telt el azóta de a helyzet nem változott.Semmit sem tudok róla,nem ad élet jelet magáról,legalább is nekem nem.Ha Viki nincs,talán már rég a másvilágon tartózkodnék.Ő annyi erőt adott nekem,a puszta jelenlétével,amit talán soha nem fogok tudni neki igazán megköszönni.Annyi kérdés kavarog bennem,de a legrosszabb,hogy választ nem kapok rájuk.Talán soha.Még most sem tudom elhinni,hogy ezt megtette velem.Nem voltak titkaink egymás előtt,mindent megbeszéltünk még olyan dolgokat is amit sosem gondoltam,hogy egy fiúval fogok megosztani.Szakítás,csalódások,ő mindig ott volt nekem.Sajnos már csak volt.Letöröltem sós könnyeim amik az arcom áztatták,és kikeltem ágyamból ahol általában a legtöbb időm töltöm.Vörös hajam laza kontyba fogtam és felvettem fekete keretes szemüvegem,így
tisztán láttam mindent.Percek alatt termettem a konyhába,ahol anyukám lelkesen készítette a tojás rántottát.
-Jó reggelt!-dörmögtem.
-Neked is kincsem!Hogy aludtál?
-Jól.Azthiszem.-erőltettem magamra egy kisebb mosolyt.Az ajtóban kishúgom,Dóri jelent meg és amint észrevett eszeveszettül futni kezdett felém.Azonnal ölembe kaptam és simogatni kezdtem,barna haját.Mindössze öt éves de mérhetetlenül sok szeretet van benne.
-Képzeld Liz,azt ájmodtam,hogy hejcegnő vagyok és van egy pónim,meg egy koronám.-mesélt nekem miközben babáival játszott.A következő pillanatban már az étkező asztalnál ültünk és reggelinkat fogyasztottuk.A tányérok hamar kiürültek és szokásosan megint én mosogattam el.Miután elpakoltam az edényeket szobámba mentem és öltözni kezdtem.Egy fekete short-ra és hozzá íllő trikóra esett a választásom.Éppen sminkeltem mikor a telefonom csengőhangjára lettem figyelmes.
-Szia Viki-szóltam bele a készülékbe amikor meg győződtem róla,hogy barátnőm keres.
-Szia Liz.Remélem nem felejtetted el,hogy ma mutatom be neked a barátom.-aggodalmaskodott.
-Dehogy felejtettem,mindjárt elkészülök.
-Jól van,akkor majd találkozunk.Ja és még valami jönnek a barátai is.-világosított fel és azonnal bontotta a vonalat.Sóhajottam majd folytattam előző cselekedetem.Bő fél óra alatt szedtem rendbe magam ezáltal késésben voltam,mint mindig.Sietve szedtem a lábam a Margit Sziget felé,miközben párszor megcsörrent a telefonom,de inkább nem vettem fel mert tudtam,hogy Viki keres.Rekord idő alatt értem a megbeszélt helyre ahol megpillantottam szőke hajú barátnőm miközben idegesen sétál fel s alá,és nem messze tőle négy srácot akik lelkesen diskuráltak egy kört alkotva.
-Itt vagyok.-lihegtem mint egy kutya.
-Ideje volt.-morgott barátnőm miközben egy ölelésben részesített.Amíg én levegőért kapkodtam ő oda rángatta hozzám az egyik fiút.
-Ő itt a barátom,Olivér.-mutatta be nekem a szőke srácot.
-Liz.-fogtam vele kezet.
-Örülök,hogy végre megismerhettelek.-mosolygott rám.
-Szintúgy.-kacsintottam a szöszire.
-Srácok gyertek mutatkozzatok be.-zavarta meg barátait Olivér mire mindannyian felém fordultak.Egyesével mértem végig őket,először egy kreol bőrű srácra meredtem,majd át vezettem tekintetem egy kissé idősebb mondhatni "férfi"-re.Mikor a sor végére értem egy ismerős arcot véltem felfedezni,de hirtelen nem ugrott be ki is ő.Épp oly döbbent arccal figyelt engem mint én őt.Amikor már felfogtam kivel állok szembe szám elé kaptam kezem és hátrálni kezdtem.
-Bence?-kérdeztem remegő hanggal.

~Prológus~

 Egy lány aki elzárkózik mindentől és mindenkitől.Egyedül barátnője,Viki mellett tud önmaga lenni.Sok csalódás érte már élete során,megérthető,hogy nem akar többet szerezni.Az emberekben általában csak csalódunk.Elhisszük minden szavukat,még akkor is ha azt egy olyan ember mondja akit kifejezetten utálunk.Még is volt egy csapás Liza életében amit sosem felejt el és élete végéig kísérni fogja.Ti,hogy dolgoznátok fel ha megtudnátok,hogy a legjobb barátotok egy szó nélkül lelép?